Molnár Mária Krisztina vagyok és párommal Fűri Imrével már 3 éve foglalkozunk Keleti sünök rehabilitációjával (balesetes sünök), természetes élőhelyükre való visszahelyezésükkel.
Alapítványunk elsődleges céljául a balesetes illetve elárvult sünök megmentését tűzte ki célul, illetve az egészséges állomány visszahelyezését természetes közegükbe.
Ősztől-tavaszig első sorban az alacsony testtömegű sünök átteleltetése a feladatunk, valamint segíteni azokat, akik sünit találnak és fontos számukra az állatok segítése.
Vagyis mentett sünök összegyűjtése, elhelyezése, ellátása a téli időszakban. A sünök bekerülése után karanténba kerülnek , külső-belső parazita mentesités, orvosi ellátásuk is megtörténik.
10 Nap után kerül be az állományba. A tavaszi-őszi időtartamban elsősorban a balesetes-beteg állatok befogadása, (bejelentés alapján) ellátása, illetve az állandó állatorvos által nálunk elhelyezésre került állatok ellátása történik. A sünök gondozását és mentését napi 8 órás munka mellett végezzük, mivel szeretnénk nekik segítséget nyújtani, hogy minél több egyedet vissza tudjunk juttatni az eredeti élőhelyükre.
A csapatunk másik nagy célja hogy egy nagyobb területet szeretnénk vásárolni azok a sünök részére akik maradandó sérülést szenvedtek. Ehhez kitartó munka szükséges mert ez nagyon nagy anyagi befektetés. Kialakítani a kifutókat, biztonságosan a sünök számára kényelmes de védett élethez, és környezetüket minél természetesebbé varázsolni ahhoz igazítva hogy a sünöknek milyen eredetű a maradandó sérülésük.
Céljaink között az is fontos része hogy fő állásban tudjunk dolgozni velük. Így sokkal több süninek tudnánk segíteni.
A téli szállásukat szeretném egy picit bemutatni: A sünök alvóhelye természetes anyag felhasználásával került kiépítésre (faházak). Benne szénával bélelve, amit kedvük szerint rendeznek és gyakorolhatják a fészek építését.
Fizikai erőnlét felépítése is fontos célja a csapatnak. Futókerekek állnak a rendelkezésükre, amelyet az Afrikai sünök kerekének a mintájára az ő testfelépítésük és méretükhöz mérve került kialakításra. Amelyet csapatunk teljesen házilag készített.
Fontos paraméterek a testhossz mivel a gerincnek egyenesnek kell lennie, hogy ne érje károsodás. Így komoly izomzattal és kitartással rendelkeznek. Mért távolság (14 km és 4.1 km/óra sebesség volt)
A szabadon engedés helyét csapatunk nagyon körültekintően választotta ki.
- Minél kevesebb emberi kontaktus legyen, biztonságos autó mentes , erdős-élelemben gazdag valamint vízszerzési lehetőség biztosítva legyen. Mivel nálam folyamatosan előttük van az ivóvíz.
Végül de nem utoljára csapatunk szeretettel és gondoskodással segítik a mindennapi életüket, azoknak is akik csak gyógyulásukig, illetve teleltetés alatt vannak nálunk, és a végleges ápolást igénylőknek is. Ezek mellet szívesen állunk rendelkezésre online felületünkön bármilyen sünökkel kapcsolatos kérdések megválaszolásában Akár sünöket érintő táplálási, tartási, és egészségügyi kérdésekben is. Válaszukra kérjük türelmüket mivel 3 fős csapatunk munka mellett végzi a sünök mentését ellátását. Ezért esetlegesen késve tudunk válaszolni, valamint kérdések fontossága szerint. Az üzenetekben kérnék telefonszám megadását, mert lehetséges hogy a válasz telefonon fog megtörténni. A felmerülő kérdésekre csapatunk tagja, Keresztény Vargáné Szilvia fog válaszolni. Nagy gyakorlata van az állatok gyógyszerezésében és egészségügyi ellátásában.